Game Over

Sziasztok:)

Nem, még nem novella, vagy valami olyasmi, csak ilyen kis szövegrészletek tőlem. Felmerült egy gondoltat, hogy esetleg, legyen folytatása a "Robert Pattinson novellának".Hmm..nem tudom. Eredetileg mivel ügyebár, elég érdekes téma(xD) ezért, úgy gondoltam, hogy így hagynám a végét, ilyen félhomályban. De motosztkált bennem egy gondolat, hogy esetleg még lehetne valami. De mi?:D Gondolkodom rajta, hogy mivel lehetne folytatni, ha szeretnétek, de úgy, hogy ne legyen már nagyon erőltetett:)

Addig is jó olvasást:)

És a komikat meg a pipákat, ne feledjétek;)

Elnyelt a sötétség rideg hidegsége. A segítséget nyújtó kezek eltűntek. A sötétségben hirtelen pofonokat kapsz. Az élet pofonjait. De nem tudod kitől, és miért. Csak kapod oda, és onnan ahová sose gondoltad. Mire erőt gyűjtenél a folytatáshoz újra a padlóra kerülsz. Csak az a kérdés hányszor leszel képes még képes felállni. Bármerre fordulsz csak csalódás és fájdalom. Majd egyszer csak egy fény megtöri a sötétség homályát . A remény fénye, melynek ragyogása átveszi szemednek fájdalmasan üres tekintetét. Rabul ejt. Elkápráztat. Megbűvöl. Csak nézed majd lassan elkezdesz felé közeledni és próbálod megérinteni, szeretnél része lenni a fényességnek ,de a távolság egyre csak nő és nő. Mikor már közel vagy hozzá, de mégis túl messze hogy kicsússzon kezed közül és ezzel együtt szétessen remény gondolata…Közben hangok szólítanak minden honnan hogy ne tedd, ne menj közelebb. Ismerős hangok , a szeretteid hangja. De nem, te nem figyelsz rájuk csak mész előre , a legegyszerűbb úton: a fény felé. Egyszerűen vonz magához mint egy örvény amiből melegség árad szeretet, amit rettentően erősen érzékelsz. Majd rájössz hogy a fény csalogatott egy ösvényen, egy számodra járatlan ösvényen. Már nem távolodik a fény, te mész felé legyőzve a köztetek lévő távolságot. Majd az utolsó lépésnél megállsz, Nagy levegőt veszel és félénken eltűnsz benne. Majd csak egy hangot hallasz, a EKG hosszúra nyúló, sípoló hangját….

Egy érzés mikor elönt a düh, az agyadra telepedő vörös köd, a mindent pusztító érzés. Ilyenkor minden kavarog mint, a szélben a por, és maga után hagyva, meggondolatlanul tombol, pusztít. Minden hang, a külvilág zajai megszűnnek, majd újult erővel visszatérnek, mint egy egybefolyó hangmassza, ami körülvesz jelezve, hogy nincs kiút, Ő téged akar senki mást. Akaratlanul is elveszi ami az övé, és eltipor hogy még erőd se legyen a folytatásra hogy küzdj elenne. Majd egyszerűen hagyod,had sodorjon magával az ami ellen idáig küzdöttél…feladod, engeded, hogy az érzés a rabszolgájává tegyen téged. Miközben a sötétségben találod magad egyedül a félelmeddel, és egy hang azt suttogja: GAME OVER…

(Höhh..igen:$ amm...Most gondolom, azon jár az eszetek, hogy egy 13 éves "kislány" miért ír ilyeneket a halálról. Hát, nem tudom csak úgy jött, de nincs semmmi bajom:)